Tündökölsz előttem, mint a ragyogó sárga hold az égen, S mint mindig, én vágyom irántad, mennék, szaladnék gyorsan utánad. Mikor oda érek, mintha már elmentél volna régen. El kell hogy engedjelek, téged is, hogy szeresselek? Nem jöhetnél kérlek kicsit közelebb? az életem nem lehetne könnyedebb? Nem engedhetem meg, hogy téged elfelejtselek. De ell kell hogy engedjelek, s reménykednem benned. Nem engedhetem meg, hogy kárba vesszen lelked. A szereteted számít, melyet mélyen rejt a kebled. A kitartásod, a végtelen fel soha nem adásod, ezek erények amiket adsz Te nekem, bár mind a sajátod. Rühellném, ha miattam lenne fájdalmas a magányod.

Minden gyönyörűséget megadnék neked! Nagyszerű márványpalotát mely őrizné szép neved, csendes folyón csillanna vissza a szép szemed. Kertet melyben virágaid között elveszthetnél, ha bár mind közül a legszebb örökké csak Te lennél. Kinéznél hatalmas üvegablakodon, és míg látnál, a miénk lenne, Oly rettentően sok időt töltenénk el közösen benne. Öltözhetnél mindig, mint egy meseszép hercegnő, s mindezeket koronázná egy gyönyörű menyegző! Mindent megadnék neked, ha tehetném, azonban sajnos vágyaimat csak temethetném. Nem virágozhatom be az életedet úgy mint ahogy szeretném, de bárcsak elég lenne, ha a vágyat üzenném, hogy fontos vagy nekem.

Eljött az idő citromba harapni, ha úgy tetszik könnyekbe fakadni, A múltat a mély földbe zárni; Hűs tengereken, új tájakon fázni. Fel kell ma már nőni, nem szabad továbbá hátra nézni. Muszáj a réges-régen tovább lépni. Előre, és soha vissza már, hiszen a világ nem vár. Citromba harapni, és elveszni, Új idők kihívásaiban újjászületni. Tedd mit tenned kell szabadon, szerelmed ölelése szorítsa szívedet utadon. Vörös ollóival védelmezzen szilajon. Harapj citromba!🍋

Annyit szerettem volna tőled igazán, ölelj át engem egyszer valóban néha napján. Vártam naivan, és megbuktam kapcsolatunkban. Szerettem volna, de tenni nem tettem érte. Azt akartam elbűvölni, ki azt nem kérte. Milyen meglepő, hogy nem sikerült. Talán az oka már réges-rég kiderült. Örök súly ami szívemet szakasztja, sok-sok irányba kifakasztja. Már én se szeretlek téged, hiszen nem is ismerlek. Csak tudom hogy valami hiányzik, hogy fáj. Remélem neked nem kár.

Színes őszi díszes gyász fátylát levetette ma a világ, eldobta egy napra, s helyére, egy gyönyörű másság. Legszebb menyasszonyi ruháját vette magára, s ráteríté széles szép szoknyáját a hervadt virágokra. Lent kis nyájias népek nyoszorgatják lépteikkel ropogó ruháját, míg Ő fehérre festi a földet, s annak impozáns égboltját. Autók kereke nyomja undorító lucskossá, Ami kis hóember volt, most válik romokká. Dühöngő szovjet vastégla töri síneken darabossá. Leomlik fáról, és házról, elolvad, az egynapos szépség darabokra fakad. Nem is olyan szép már a menyasszonyi ruha, rákenődött a világ sara.

Twinkling Star in the sky, your final fade is very close by, You'll be beloved by another set of eyes, but I won't be one of those many mice, running around you, slaving away, I'll run freer - hurray! Until it took over, the million stars outshined by one good do-er, One distinctly red and shining, you're my new Red Star in the sky. And I really hope that this won't be a lie. That you push me over the ridge, that you'll help me build that bridge. You're my beacon of hope, Just don't burn so fast, so hot, I still need your aid to finish this plot. To amend it a happy ending, That'll take some heart mending.

Miért lennél Te olyannal ki téged nem érted szeret? Miért lennél Te olyannal ki nem hiszi Istened? Miért lennél Te olyannal ki céltalanul sétálgat? Kinek szíve több írányba kacsintgat? Miért lennél Te olyannal aki ronda mint én, miért lennél Te olyannal ki egy rossz folt a Föld kerekén? Miért lennél Te olyannal aki önmagában sem bíz, miért lennél Te olyannal aki csalódásokkal híz? Miért lennél Te olyannal ki se helyeset se szépet írni nem tud, miért lennél Te olyannal kinek léptébe buta feje rug? Nem lennél Te olyannal aki olyan mint én, és így van ez a rendjén.

Nyár, és ősz, és ősz és tél, kiszámíthatatlan ki mire kél. Egy nap pólóban állsz és minden zöldell, s másnap minden arany és karamell. Harmadnapon már fehér az ég, és a levelek lehullottak, a hőmérsékletről az emberek ruhái árulkodnak. A szeszélyes ciklus meg nem szakad, a nyár és az ősz és a tél egy hónapban nem sorvad.

Szép szavam hozzád oly sok, de miért nem tudok neked írni valami jót? Tán nem szeretnélek téged? Szépet írni miért nem tudok néked? Sötét koronád díszít téged, benne ékesít vöröslő tincsed. gyémánt szemedben meglátszik a lelked. Szépet írni miért nem tudok néked? Szép szoknyád ölel téged körbe, s szorongatod véres ollódat kezedben dőlve. Csak lennél Te reám büszke. Szépet írni én miért nem tudok néked? Mi vagy Te nékem? Tűzoszlopom, vagy mérgem? Nincs olyan szó vagy sor ami kifejezhet téged! Szépet írni továbbra is, ezért nem tudok néked?

Van úgy az, hogy úgy érzem, súly vagyok, a világnak körülöttem terhet adok. Nem megy ilyenkor se rajzolás, se írás, se semmi, képtelen vagyok az asztalra bármit letenni. Unalmas minden, az idő elfecsérelődik, még rímkeresésre is szellemi energia alig telik. Aggódók azon min idő és idő után is mondják hogy nem kell, s nem foglalkozom azzal ami valamikor érdekel. vagy amivel valóban kell. Nem akarok írni, rajzolni, játszani, vagy tanulni, inkább öleljen át egy vörös ollós Matoi. Öleljen át, és engedd érezzek valami melegséget, valami nagyon ritka és gyönyörű jelenséget. A figyelmemet legalább elvonod. a szívem kis darabkáit összefonod, s még akkor is, ha csak egy töredéknyi időre. Csodás vagy mindörökre!

Szeretném ha ott lennék, egy rövid-hajú, szép-szavú leánnyal az aranymezőkön feküdnék. Aranyos puha párna táblákon hemperegnénk, a tiszta, ezer és ezer éves eget kémlelnénk. Fognám a karcsú kezét, s mint két kisgyerek a hóban, angyalokat utánoznánk vígan. Távol volnánk várostól, háztól, függnénk csupán fűtől, fától. Sehol más ember, míg szem ellát, se út, se vasút, elhagynánk a őrjítő tömegek drámáját. Szabad lennél, Te és én, boldogan lennénk a mezsgyén.

Nem az volt a baj, hogy hitünk nem egyezett, nem az ami fáj, hogy helyzetünk nem kedvezett; Nem a visszautasítás mi a szívemet leszívta, hanem az lelked tett-telen örökkön titka. Csak kedves akartál-e lenni, talán átsegíteni? Talán Te lelked védelmében nem akartál dönteni? Teltek a hónapok és Te nem írtál, egy szót ha ritkán elszórtál, s én vártam naivan hogy mit hoztál. Bellül mindketten tudtuk már. Amikor kimondtad, nem fogadtam el, és Te engedted, hogy ellenálljak nagy csönddel. Majd pár hét után nekem is leesett. az egykor magasló téglafal megrepedt. Bárcsak a fejemhez vágtad volna korán! vagy csak verted volna belém spontán: "Itt a vége, és ne tovább!" S mindkettőnk tettes abban ami volt, egykori egyoldalú kapcsolatunk mi mára már holt.

Visszanézve, visszatekintve kár tagadni, volt oly idő mikor még nem akartam tőled elszakadni, de lelkem nem tudott úgy megmaradni. Nehéz is volt megragadni, nem értettem ez után hogyan lehet fennmaradni. Meggyászoltalak, pedig élsz, viszont már tőlem távol mendegélsz. Tartott is az ha több mint pár évig, féltem hogy ezt viszem magammal a sírig. Félelem, féltékenység, és magány, s minden oly silány. Majd rájöttem. Te nem vagy megváltóm, se egy angyal, Érzelmeimet nem veled osztottam meg, hanem önmagammal. Kinyílt a világ, a csillagok felragyogtak, úgy éreztem hogy akár el is taposhatlak. De hazugság lenne azt mondani, hogy nem számítasz már. Meghatározhattad vágyaimat, és ízlésemet akár, hogy mit takar egy nőideál. Ily módon törhetetlen vagy, és továbbá mérgezed lelkemet. Egy nap viszont, ígérem helyre rakom kertemet. Kigyomlállak, és szabaddá teszlek, az emlékeid a sötétbe vesznek, Szabadság neked, s nekem, felvirágzik kedved, s kedvem. Egy más leánynak adom majd a lelkem.

Lelkesít a nagyszájú, agresszív leány, amit mutat, követendő sétány. Harcias ki ellen az kell lennie, s szerettei védelmező tigrise. Sötét, rövid haja körbeöleli az arcát, Koronájából egy tincs vörös, s gyémánt szeme oly bűvös. s szoknyája kíséri végig véres táncát. Erőt merítek belőle, Így nem ereszkedek mélyebben lejtőkre. S eszembe jut, hogy ezen nap, bizony ez egy szülinap.

Közeleg a nagy májusi csata. elönt az aggódalom ezt hallva, egy teljes hétnyi küzdelem, minek méretét még csak ízlelem. Mindeddig oly távoli volt, most pedig a dátum már biztos, és kódolt. Pedig még csak szeptember van. De mindez oly gyorsan majd elsuhan.

Ryukócska, nélküle minden oly ócska. Magához édesget, teljesen rabul ejti az énemet. De kötelékem vele akár egy cérna, könnyen szakadásra járna. Ne szedd ki alólam a fészkemet, ne tördd szét szerencsétlen szívemet! Maradj velem míg lehet, ne pusztítsd el a lelkemet. Kérlek, Ryuko.

Twinkling Star in the Sky, Your twinkling did imply, Your fading was close, You had enough I suppose. I was down here looking up at you, up among a great dark blue. You faded yet I didn't realize, my view of you were lies, told to myself unwise. But now the sky is blue, and dark, but I know one day, there'll be spark! The sky will be lit by a million stars!

Egykori Szerelmem, Rólad, hamis képet építettem, Aranyos arcod néhai mosolyát szeretnek vettem. Ne haragudj, de nem vagy sokkal több az átlagnál, mégis magasabbak voltak az elvárásaim mint bármi amit adhattál. És Te mégis hiányzol, de remélem legalább boldogságban virágzol. Egykori, kedves barátom, lett mára már csak a magányom.